Az MTPA két programban is közreműködik a 2023. április 27-30. között megrendezésre kerülő fesztiválon. A Fesztiválexpón és a MTPA SmartUp podcastok felvételén is várjuk az érdeklődőket a SopronFesten.
Az I. FesztiválExpót a VOLT Produkció, a Hajógyár és az MTPA hívta életre hagyományteremtő szándékkal. A program célja, hogy évente egyszer, a fesztiválszezon kezdetén találkozzanak a hazai fesztiválok szervezői, ahol bemutathatják egymásnak, a közönségnek és a sajtó munkatársainak, mire számíthatnak a következő hónapokban az ország számos pontján zajló jobbnál-jobb fesztiválokon.
A FesztiválExpó programja nyilvános, 2023. április 27-30. között minden nap déltől 14 óráig a Liszt Központban zajlik majd, ahol 10-10 percben prezentálják a résztvevő fesztiválszervezők az idei terveiket. Nemcsak az újságírók és a szakmabeliek, de az érdeklődő közönség is részesei lehet ennek a programnak. Újdonságok, megoldandó feladatok, fellépők, jegyárak és sok-sok érdekesség – erre lehet számítani április végén Sopronban. A FesztiválExpó előadóinak listája és a pontos program a FesztiválExpó weboldalán keresztül érhető el. A program médiapartnerei az Index, a radiocafé és a Recorder Magazin.
A Fesztiválexpó mellett a PodcastFesztiválon is jelen lesz az MTPA, ahol három napon keresztül három aktuális témáról beszélgetünk a hazai fesztiválszcéna legizgalmasabb szereplőivel Sopron különböző helyszínein. Az MTPA SmartUP panelbeszélgetések nyilvánosan látogathatók, de regisztrációhoz kötöttek, az ott elhangzottak pedig podcast formájában utólag meghallgathatók lesznek az MTPA social media felületein.
A SmartUpok programjai napi bontásban az alábbiak szerint alakulnak:
1. Fesztiválok másképp
2023. április 27. csütörtök, 15:00-16:00
Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, Liszt terem (9400 Sopron, Liszt Ferenc u. 1.)
A fesztivál szó hallatán manapság egy egészen jól körülhatárolható rendezvényformátumra asszociálunk a legtöbben: olyan szabadtéri helyszínre, ahol minden csoda pár napig tart. A trendek azonban folyamatosan változnak, amire ráérezve számos hazai szervező mozdult ki a megszokott keretek közül.
Az MTPA kihelyezett MeetUP-jának első részében Szomolányi Janinával (Bartók Tavasz / Liszt Ünnep), Ernhaft Attilával (Művészetek Völgye) és Lobenwein Norberttel (SopronFest) beszélget az MTPA arról, hogy miben jelent kihívást a tradicionális fesztiválformátumoktól való eltérés.
2. Vonzó missziók
2023. április 28. péntek, 15:30-16:30
Búgócsiga Akusztik Garden (9400 Sopron, Csengery u. 30-32.)
Miért fontos, hogy egy fesztiválnak legyen küldetéstudata? Milyen ügyek mellé lehet, és milyenek mellé kell odaállni? Mi az, ami kontraproduktív?
A felelősségvállalás, vagy deklarált értékek mentén történő szervezés általában a kisebb fesztiválok esetén lesz fontos, ahol a kohézió alapja nem pusztán kereskedelmi jellegű. Ez az értékhorizont származhat a látogatói csoportot alkotók életkorából vagy érdeklődési köréből is, de elképzelhető, hogy a szervezők kívánnak kiemelni egy általuk fontosnak tartott témát. Többek között erről is beszélget majd Oláh Kata (Bánkitó Fesztivál), Süli András (Made in Debrecen) és Budai Marcell (EFOTT) az MTPA kihelyezett MeetUP-ján és új podcast-sorozatában, a SmartUP-ban.
3. Zsánerfesztiválok
2023. április 29. szombat, 15:30
Búgócsiga Akusztik Garden (9400 Sopron, Csengery u. 30-32.)
A hazai kicsi, de zsúfolt fesztiválpiacon egy konkrét zenei műfaj rajongói számára rendezvényt szervezni igazán vakmerő dolog - és még nehezebb azt a bizonyos “niche-státuszt” megtartani. Legyen az drum & bass, hazai és nemzetközi underground, vagy egy egyedi helyszín és lineup kombinációja, a Balaton Sound, a Fekete Zaj Fesztivál, a Fishing on Orfű és a La Boum már bizonyították ezeknek a fesztiváloknak a létjogosultságát. A SopronFest MeetUP-SmartUP különkiadásában Csiszár Virágot, Varga Balázst, Egyedi Pétert és Kamau Makumit faggatja az MTPA moderátora tapasztalataikról, motivációjukról és terveikről.
Ezek a beszélgetések is ingyenesen látogathatók, de regisztrációhoz kötöttek.
Regisztráció ezen a linken: https://forms.gle/24WcuycT8Mv3yGx7A
További információ:
https://sopronfest.hu/
https://sopronfest.hu/programtabla/?tipus=113