November 6. és december 23. között különleges fény- és hangélmény költözik a budapesti Assisi Szent Ferenc-templomba!
A Genesis – Utazás a művészet, a fény és a zene világában című immerzív előadás a teremtés történetét idézi meg látványos vetítésekkel, zenével és a templom falaira, valamint mennyezetére komponált animációkkal.
A program során a fény, a víz, a föld és a természet képei elevenednek meg a történelmi épület belső terében, miközben a zene minden oldalról körülöleli a látogatókat. Nem hagyományos kiállításról vagy filmvetítésről van szó: a templom teljes tere az élmény részévé válik, így a közönség szinte a látvány közepén érezheti magát.
A digitális előadás körülbelül 30 percig tart, egyes időpontokban pedig élőzenével kiegészített, 45 perces változat is elérhető.